Belépési Nyilatkozat és adományozás

A Hamburgi Magyarok Egyesületének alapvető célja, otthont teremteni a magyar nyelv és kultúra számára Hamburgban.

Egyesületünk önhordozó műhely, mely lehetőséget kínál bárki számára olyan rendezvények kezdeményezésére, illetve megszervezésére, mely a Hamburgban élő magyarok számára érdekes lehet: szórakozás, kirándulás, irodalmi vagy tudományos jellegű előadás, sport, zene, tánc, gyerekfoglalkozás. Mindezek kezdeményezése, megszervezése és lebonyolítása a tagokon és nemtagokon áll.

A HME csupán a keretet és a lehetőséget biztosítja. Ezen túlmenően Egyesületünk Vezetősége koordinálja ezen rendezvényeket, illetve önerőből műsorokat szervez, előadókat hív meg, termet biztosít stb. A tagok és nemtagok önkéntes munkával tölthetik meg ezt a keretet, hogy mindannyiunk számára érdekes műsorokra és rendezvényekre kerülhessen sor. A HME, mint egyesület, anyagi keretein belül támogatja ezeket.

Rendezvényeink nyilvánosak, tehát tagok és nem tagok is részt vehetnek. Bárki Egyesületünk tagjává válhat, így évi 20,- euró tagdíjjal személyenként, vagy 30,- euró tagdíjjal családonként támogatva rendezvényeink kiadásait, Egyesületünk működését.

Az HME termében lehetőség van zenehallgatásra illetve táncra is. Rendelkezésünkre áll MP3, CD-lejátszó, erősítő és hangdobozok. A hanganyagot az Egyesület nem biztosítja, ez a résztvevők feladata. Arra kérünk Benneteket, ha bulizni szeretnétek, hozzatok magatokkal olyan zenét, amit szerettek!

Rendezvényeinken ugyanakkor megannyi lehetőség van kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre magyar környezetben.

A hosszú évek óta rendszeresen megtartott klubesteket átmenetileg töröltük  állandó programjaink sorából. Amint ezek megrendezésére újra igény van, ezt kérjük jelezni.  Addig ezek helyett más, házon kívüli , az évszakoknak megfelelö rendezvényeket, találkozásokat szervezünk.

Kommunikációs felületünknek tekintjük a honlapunkat http://www.hamburgi-magyarok.de, a címtárunkban jelenlévő tagok és nemtagok számára kiküldött e-maileket, a „Hamburgi Magyarok Egyesülete“ nevű Facebook-csoportot. Ezeken folyamatosan tudósítjuk az érdeklődőket rendezvényeinkről, elérhetőségeinkről. A hamburgi-magyarok@web.de címre várjuk mindazok leveleit, akik a HME életében részt szeretnének venni, illetve ezzel kapcsolatban kérdéseik vannak.

Továbbá Egyesületünk következetesen megpróbálja bevonni munkásságába azokat a Hamburg és környékén élő magyarokat, akik valamilyen tevékenységet vállalnának Egyesületünk vezetésében vagy a kommunikációs felületeink aktív szerkesztésében. Biztosítani szeretnénk ezáltal immár 100 éves Egyesületünk elhívatottságának folytonosságát és időszerűségét.

Belepesi_Nyilatkozat_HME

Adomanyozas

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s