Évzáró Adventi Összejövetel

Időpont:   december 16. 19:00 órától
Helyszín: AlsterCity, Weidestraße 122b, ill.Osterbekstraße 90 b, 22083 Hamburg

Grossmann Péter
A komédiás dala címmel  előadóestet  tart

Grossmann Péter bukaresti Zeneművészeti Főiskolán zongora főtanszakon szerzett diplomát. 1974-ben szólistaként bronzérmet nyert a zwickaui nemzetközi „Robert Schumann” versenyen, 1974-ben és 1978-ban zongorakísérőként különdiplomával tüntették ki a moszkvai nemzetközi ”Csajkovszkij” verseny énekszakán. Pályafutása során bejárta Európa és Ázsia számos országát, fellépett az Egyesült Államokban.

Gyermekkora óta szerette a versmondást és a nürnbergi Zeneművészeti Főiskoláról történt nyugdíjazása után aktívan fordult e művészeti ág felé. Előadóesteket tart Erdélyben,  Nürnbergben, Münchenben és Frankfurtban. Hamburgi előadóestjén megszólaltatja a magyar líra válogatott gyöngyszemeit. Az est címe a színpadi művész sorsára, a „halálosan komoly” komédiázásra céloz Kosztolányi kongeniális verse alapján. De ugyanakkor célja a műsornak az erdélyi költészetre is emlékeztetni  Dsida Jenő és Szilágyi Domokos verseivel, valamint vers és zene szoros összefüggésére Szilágyi Domokos zeneszerzőket idéző költeményeivel. Végül, de nem utolsó sorban utal az est az Adventre és a közelgő Karácsonyra Bódás János és Ady Endre egy-egy versével.

Várunk szeretettel
A HME Vezetősége

 

Reklámok

Taggyűlés

Kedves Egyesületi Tagok és Érdeklődők!

A 2016. évi taggyűlésünkre szeretettel várunk mindenkit.

Időpont: 2016. november 26. 19:00 óra

Hely: Alstercity, Weidestraße 122b ill.  Osterbekstraße 90 b, 22083 Hamburg

 

Program:

– 2015. évi beszámoló bemutatása és elfogadása

– Fizető tagok adókedvezményre jogosító igazolásának kiadása

– Egyéb megbeszélendő témák, felvetések 

 

Szavazati joggal Egyesületünk szabályzata szerinti tagok rendelkeznek. (Tag és aki az § 5 (1) szerint az éves tagdíjat befizette.)

A HME Vezetősége

Tisztújító taggyűlés

Kedves Egyesületi Tagok!

Május 23-án, szombaton, 19 órai kezdettel tartjuk tisztújító taggyűlésünket, melyre szeretettel várunk mindannyiótokat.

A taggyűlésen csak a Hamburgi Magyarok Egyesülete e.V. tagjai vehetnek részt.

Belepesi_Nyilatkozat_HME letölthető.

Üdvözlettel A Vezetőség

Helyszín: AlsterCity, Weidestraße 122b, ill.Osterbekstraße 90 b, 22083 Hamburg.

A

Taggyűlés és “Egy dal száll a világ körül: La Paloma”

Kedves Hamburgi Magyarok!

Január 31-én, szombaton 18 órai kezdettel Taggyűlés lesz az Alapszabály módosítása céljából, a közhasznúság státuszának elérése érdekében. Kérünk minden egyesületi tagot, a gyűlésre eljönni szíveskedjék.

19 órai kezdettel Horváth Tibor elöadást tart:

Egy dal száll a világ körül: La Paloma (Sebastian Yradier szerzeménye)”

címmel. A világ legtöbbet játszott, énekelt, rögzített, átdolgozott, nyomtatott dala. A popzene “ősszonátája”. (taz) Válogatás kb. 150 változat közül.

Mi köze van a La Palomának Johann Sebastian Bachhoz és Maurice Ravelhez? Miért játsszák esküvőkön és temetéseken? Hány országban számít népdalnak? Milyen új műformát teremtett?

Kedves érdeklődők!

Akiknek az ismert és hozzáférhető változatokon kívül esetleg érdekes régi (bárhonnan való, de a múlt század első feléből származó), vagy esetleg éppen újabb magyar nyelvű LaPaloma-felvétele van, elhozhatja szombaton. Köszönöm, Horváth T.

Helyszín: AlsterCity, Weidestraße 122b, ill.Osterbekstraße 90 b, 22083 Hamburg.

Őszi taggyűlés

Kedves Egyesületi Tagok!

November 29-én, szombaton, 19 órai kezdettel tartjuk ezévi közgyűlèsünket, melyre szeretettel várunk mindannyiótokat.

Napirendipontok:

1) Éves beszámoló (Fiedrich Ireghy Annamária)

2) A közhasznúság jelenlegi állapota (Fiedrich Ireghy Annamária és Schmees Èva)

3 ) A pénztáros, Schmees Éva beszámolója a HME anyagi helyzetéről

4) A gyerekcsoprt aktivitásai (Orbán Vica)

5) Aktuális kérdések, javaslatok, tervek (Vezetőség, Tagság)

Reméljük, hogy sokan ott lesztek, s ötletekkel gazdagitjàtok Egyesületünk további életét. Üdvözlettel A Vezetőség

(Helyszín: AlsterCity, Weidestraße 122b, ill.Osterbekstraße 90 b, 22083 Hamburg).

P1440171

Fénykép: Dr. Oplatka Gábor 2014 november 22-én tartott elöadásáról: “HUMAN ERROR – EMBERI TÉVEDÉSEK mint rendkívüli események okai”

Rendkívüli taggyűlés

A Hamburgi Magyarok Egyesülete e.V. szeretettel meghívja minden tagját RENDKÍVÜLI TAGGYŰLÉSRE, amelyet 2014. március 15-én, 19 órakor (a március 15-i ünnepséget követően) az AlsterCity-ben (Weidestraße 122b illetve Osterbekstraße 90 b 22083 Hamburg) tartunk.

Téma:
A megváltozott törvények miatt Egyesületünk közhasznúsági státuszának megszerzéséhez a jelenlegi Alapszabályunk egyes pontjait módosítani kell, amihez a tagság jóváhagyása szükséges.

Kérünk minden tagot, hogy a módosított Alapszabályt, amelyet mellékletként csatolunk, elolvasni szíveskedjék.Észrevételt, javaslatot előzőleg e-mailben vitassunk meg, hogy a taggyűlésen már a végleges Alapszabályt tudjuk szavazásra bocsájtani.

Üdvözlettel: A Vezetőség

Észrevételt, javaslatot az alábbi email címre kérjük küldeni 2014. március 14-ighamburgi-magyarok@web.de.

Alapszabaly 2014

A taggyűlésen csak a Hamburgi Magyarok Egyesülete e.V. tagjai vehetnek részt. A Belepesi_Nyilatkozat_HME letölthető.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

.