Beszámoló a HMI 2019-es Anyáknapi Ünnepségéről

Május 4-én az édesanyákat ünnepelték bölcsödések, óvodások, iskolások Norderstedtben. Az alábbi felvételen az iskolások láthatók (+egy óvodás testvér) ahogy egymásután elszavalják versüket, amelyeket rajzzal illusztráltak édesanyjuknak.

– Peters Éva beszámolója –

Reklámok

Beszámoló a Március 15-i Megemlékezésünkről

Egyesületünk március 15-i megemlékezésén Gordos Katalin (KKM NOF) ünnepi megnyitója után Kövics Kitti (KCSP) rendezésében a Hamburgi Magyar Iskola tanulói műsorát láthattuk, majd Kaba Piroska – egyesületünk régi tagjának – előadását hallhattuk

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és belső tér

  • Jan Drzewiecki (Meiszner József) lengyel szabadságharcosról,
  • Nagy Péter erdélyi református püspökről és
  • Szabó Sámuel kollégiumi tanárról

Három, XIX. századi életút mának szóló üzenete“ címmel.

Már az előadás közben hiányoltam, hogy Piroska Szabó Sámuelről beszélve meg sem említi, hogy az ő dédnagyapjáról van szó – erről véletlenül nekem már korábban tudomásom volt.
A képen a következők lehetnek: 2 ember, belső térDe nemcsak közben, hanem beszéde végén sem tudta meg a hallgatóság ezt a tényt, amelyről így – mivel nem tudtam szó nélkül hagyni – én informáltam az ünnepség végetértével a termet már elhagyni készülő közönséget.


A későbbi beszélgetés során az is világossá vált, hogy Nagy Péter püspök pedig üknagyapja volt Piroskának – amit én sem tudtam.
Piroskát megkérdezvén, hogy mindezt miért hallgatta el, szerényen a következő választ adta:
Amit ők tettek, az nem az én érdemem.“

– Peters Éva beszámolója –

HMI Hírlevél – 2019.V.4. (Norderstedt)

következő alkalom:  2019.V.4-én 11:30-tól Cserkészet / Közös ebéd;
14:00-tól foglalkozások
Helyszín: Grundschule Heideberg,
Heidbergstraße 89, 22846 Norderstedt (U1:Norderstedt Mitte)

Kedves HMI-s családok!

Május 4-én Norderstedt-ben (Grundschule Heidberg, Heidbergstraße 89, 22846 Norderstedt) az édesanyákat ünnepeljük!
Az ovisokkal, bölcsisekkel kísérletezünk, kézműveskedünk, énekelünk és táncolunk, de hogy mit, az legyen meglepetés 🙂

Reméljük, hogy kicsik és nagyok, csakúgy, mint szüleik új élményekkel fognak gazdagodni.
Kérjük a családokat, hogy ezúttal mindenképpen jelezzék, hogy tudnak-e jönni (esetleg nagymamák is jönnek-e)!

Sok szeretettel várunk minden családot ez ünnepi alkalmunkra!
A HMI szervezők lelkes csapata