Szavalóverseny és Cserkészportya BERLINBEN

Kedves Szülők és Cserkészek!

Mellékelten küldöm a tavaszi portya meghívóját (III. 29-31). Kérlek olvassátok el, és minél hamarabb jelezzetek vissza a részvételekkel kapcsolatosan. A portyán osztjuk ki a csapatpólókat, a méreteket és hogy hányat kértek adjátok meg előre (ára 10 EUR/db)!

A pólóméreteket Mác 10. 24:00-ig küldjétek el nekem, mert ennek függvényében kerülnek megrendelésre a pólók.

A Berlin-i portyánk keretében részt veszünk az Aranyalma szavalóversenyen is. Aki választott már verset, írja meg, hogy melyiket.

Most szombaton, III.9-én 16 órától szintén lesz cserkészet, majd 18 órától MédiaSuli keretében videós előadás, amit klarinét- és énekkoncert követ.

Április 14-22-ig tart a regös tábor, amire eddig két jelentkezőt viszek. Ha valaki még érdeklődik, akkor kérem minél hamarabb jelentkezzen nálam. Lassan betelik a tábor!

Nyáron cserkésztáborba megyünk, szintén a Berlini cserkészekkel együtt, ami május 29-június 2-ig tart. Jó lenne ha minél többen el tudnánk menni. A sikeres újoncpróbát tett cserkészek itt kapják majd meg a nyakkendőt, a táborra cserkészing beszerzésére lesz lehetőség!

Jó Munkát!
Kitti

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s