Eltelt az első félév a Hamburgi Magyar Iskolában

Kedves Iskolások!

Eltelt egy félév és örömmel jelentjük, hogy június 16-án 32 Tanúsítványt adtunk át a megjelent gyerekeknek és/vagy szüleiknek. Bőlcsöde/Óvoda-belieknek 15-t,  az Alsó/Felső tagozaton pedig 17-t. Azok, akik a tanévzárón nem tudtak jelen lenni, június 30-án vehetik át Tanúsítványukat. Az előző félév folyamán összesen 62 gyerek jelent meg legalább egyszer. Ebből 27-en csak 1-szer vagy legfeljebb 2-szer, amiből látszik, hogy jónéhányan idén még nem kötelezték el magukat.

Ahogy már meghírdettük június 30-án, a stadtparki gulyás-partival közösen tervezünk egy nyílt iskolai foglalkozást délután 2 órától. Így nem csak az iskolába beiratkozottak, hanem a még érdeklődők és az iskoláról többet megtudni kívánok is becsatlakozhatnak és együtt játszhatnak.

További újítás, hogy jövőre az iskolai napokon, a foglalkozásokat megelőzően közös ebédet tervezünk, amire szeretettel várunk minden érdeklődő családot már 11:30-tól. Mialatt a felnőttekneklehetőségük lesz társalogni, a kisebb és nagyobb gyerekek között a barátságok tovább szövődhetnek. Ezt követően pedig az iskolai foglalkozásokkal párhuzamosan külön teremben lehet az egy-egy előre készülő szülő által hozott témáról beszélgetni.

Várunk mindenkit június 30-án és a 2018/19-es tanévben!

 

Őszi félév:
IX. 1., 15., 29.
X. 27.
XI. 3., 17.
XII. 1., 15.

Tavaszi félév:
I. 12., 26.
II. 9., 23.
III. 23.
IV. 27.
V. 4., 25.
VI. 8., 22.

További részletek a megújult 2018/19-es szórólapon!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s