Novemberi Gyerektalálkozó

November 18-án 15:00 órától várunk sok szeretettel minden Hamburgban és környékén elő családot.

Szokásunkhoz híven lesz mesesarok és kreatív foglalkozás.

Bár az adventi időszak hivatalosan még nem kezdődött meg, mi már egy kicsit ennek hangulatában tervezzük ezt a délutánt. Márti (néni) lámpásokat készít a gyerekekkel. Antia segítségével az apukák és anyukák – sőt a nagyobb ügyesebb gyerekek is – varrhatnak karácsonyi díszeket, amit vagy ott helyben, vagy később otthon lehet díszíteni. Amíg a szülők dolgoznak, addig Györgyi vállalja a gyermekfelügyeletet. FIGYELEM! a varroda és a bébicsősz fizetős szolgáltatás, a részleteket a helyszínen lehet egyeztetni.

FONTOS!

A suli indításával kapcsolatban lesz egy “szülői értekezlet”. Várunk mindenkit, aki érdeklődik e témában! Várjuk az ötleteket a és felajánlásokat az aktív részvételben.

Még mindig érvényes a meseszőnyeg varrásunkhoz a HOZZ EGY DARAB RONGYOT felhívás! Eddig 4 db érkezett, arra igen kevesek popsija fér rá 😉

Ezen a délutánon is várjuk a kisbabás és várandós anyukákat, bébiszittereket, akik szeretnének egymásra találni.

AZ ESEMÉNY AZ EGYESÜLETI TAGOK SZÁMÁRA INGYENES. (A varrás és a gyerekfelügyelet fizetős.)

FONTOS! Szeretnék kérni 1-1 családot segíteni a nyitáshoz és a záráshoz. Aki elsoként érkezik, kérem, hogy a portán vegye fel a kulcsot a kisteremhez és a raktárhoz is. Ezen a hétvégén leltározunk – mosogatunk, rendet rakunk a raktárban. Nagyon örülnék 1-2 plusz segíto kéznek. 😉

Ha úgy tervezed, hogy jössz, kérlek a gyerekcsoport Facebook oldalán jelezd az eseménynél! https://www.facebook.com/groups/883491908394272/

Helyszín: AlsterCity, Weidestraße 122b, ill.Osterbekstraße 90 b, 22083 Hamburg

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s