Bábszínház – Az állatok nyelvén tudó juhász

GYERTEK EL TI IS!

Május 21-én 16:00 órai kezdettel fellép nálunk az Aranyszamár Bábszínház.

Sokat utaznak azért, hogy hozzánk is eljöhessenek, ezért szeretnénk, ha minél többen lennénk a nézőtéren.

Amit előadnak nekünk: Szász Ilona: Az állatok nyelvén tudó juhász

Népmese alapján íródott vásári miliőbe helyezett tárgy-bábjáték, sok-sok zenével, élőzenével, humorral. A játék a jól ismert népmesei elemeket tartalmazza, gazdag nyelvi- és helyzetkomikummal fűszerezve.

A mese alapvetően két izgalmas gondolatra épül, mely a gyerekek fantáziáját is megmozgatja:

– milyen lenne, ha értenénk az állatok nyelvét,

– milyen bajt okozhat a túlzott, oktondi kíváncsiság

Az előadás nem interaktív (tehát pokrócon/ széken ülős, csendben nézős), 45 percig tart, amit kézműves foglalkozás követ, mely során a gyerekek az előadásban szereplő egyik figurát készíthetik el, amit természetesen haza is vihetnek, így sosem ér véget a mese 🙂

Belépődíj (előre jelentkezni illetve regisztrálni KÖTELEZő!, részletek lentebb):

egy gyermekkel 8€

két gyermekkel 15€

minden további gyermek után +5€

(tehát aki 3 csemetével érkezik, annak 20€, 4poronttyal 25€, és így tovább)

Az egyesületi tagok a belépő megvásárlásával a kézműves foglalkozáson is részt vehetnek, nem-tagoktól bábonként 1€-t fogunk elkérni.

Amennyiben kíváncsiak vagytok a társulatra, megtaláljátok őket a http://aranyszamar.hu/ weboldalon,

Az alábbi linken egy kis ízelítő az előadásból; reméljük, sokatok kedvét meghozza:

Előre jelentkezni illetve regisztrálni KÖTELEZő!

Ezt megtehetitek a HME Gyerekcsoport Facebook oldalán létre hozott eseménynél, vagy a jól ismert HMEgyerekek@gmail.com e-mail címen, ezt kérjük, hogy legkésőbb május 19ig tegyétek meg!

Fizetni a helyszínen az érkezéskor kell.

Kérjük, pontosan érkezzetek, az előadás kezdetét követően a termekhez vezető folyosó ajtaját becsukjuk.

Amennyiben további kérdésetek van, szívesen válaszolunk a fenti elérhetőségek bármelyikén.

Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik 21-én egy éjszakára el tudnának szállásolni a két kedves előadó hölgyet!

Helyszín: AlsterCity, Weidestraße 122b, ill.Osterbekstraße 90 b, 22083 Hamburg

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s