Szomorú szívvel búcsúztunk Magyarország volt tiszteletbeli konzuljától

Szomorú szívvel búcsúztunk július 19-én a Szent Mihály templomban Magyarország volt tiszteletbeli konzuljától.

                     Professzor Dr Dr Helmut Greve

hosszú és sikeres életútján világszerte nagy tiszteletet érdemelt ki.

Kitűnő üzletiérzéke szociális gondolkodással párosult, s lett igazi mecénás – támogatva tudományt, művészeteket s szülővárosát, Hamburgot.

Magyarországnak a vasfüggöny lerombolása terén vállalt szerepéért milliós nagyságrendű összeget adományozott, s lett országunk hamburgi tiszteletbeli konzulja.

Mennonita családból származott, s e vallás egész életének bázisát adta.

Egyesületünk nagy hálával tartozik Helmut Grevének. Feleségével, Hannelore Grevével, aki 71 éven át volt igazi társa, nagyvonalúan támogatták a HME-t. Az Alstercityben az általuk rendelkezésünkre bocsájtott terem, rendezvényeink színhelye, e nélkül nehezen tudnánk létezni,

Leányuk, Eva – Maria Greve nem csak a tiszteletbeli konzuli címet, az életmű folytatását is átvette szüleitől.

Köszönjük a Greve családnak!

Reklámok

Hagyományos grillezés a Stadtparkban

2016 július 9-én, szombaton a szokásos grillezés helyett Telek Barbara közreműködésével lesz bogrács gulyás(5,50 €) és palacsinta(1€/db), ital ásványvíz és sör lesz.

A részvételt kérjük jelezni, mert a gulyás és palacsinta mennyiséget az előre jelzett és fizetettek alapján készítik Barbaráék!
A rendelést Barbarának kell jelezni az alábbi telefonszámon: 04073086699 vagy facebookon keresztül, ahol a megkapott számlaszámra kell majd utalni a megfelelő össszeget.

Szombaton 13:00-tól kész az étel és várjuk a kedves vendégeket! A jó hangulat és kedv érdekében lesz zene is!

A helyszín a mellékelt térképen találhatjátok meg, sátrat magyar zászlóval kell keresni!

Esőnapra egyenlőre nem készülünk, azonban legkésőbb péntekig informálni fogunk mindenkit, hogyha változás várható!

Bármilyen további kérdéssel bátran forduljatok hozzánk!

Jó szórakozást!

HME

13445325_1687280938187775_4293984118725375226_n

 

Elmaradt a grillezés

Sajnos a szombatra tervezett grillezés a Stadtparkban az egésznapos esőzés miatt ismét elmaradt. Az időjárás függvényében egy késöbbi alkalommal kerül majd megrendezésre a találkozó és a főzés. A részletekről időben tájékoztatunk a honlapunkon és Facebookon.

comp_DSCF9616_edited