Novemberi gyerektalálkozó

Az igen hosszúra sikerült szünet után végre 2013. november 2-án szombaton 15 órai kezdettel újra a szokott helyen, az immáron szépen felújított Alster-City épületében (Weidestraße122 b ill. Osterbekstraße 90 b, 22083 Hamburg) összegyűlünk, hogy gyermekeink jól érezhessék magukat, régi és új barátokkal találkozhassanak és sok új és érdekes élménnyel gazdagodhassanak. Teljen a következő foglalkozás az őszi kreativitás jegyében! Megkérünk minden kedves Szülőt, hogy gyermekeikkel együtt gyűjtsenek szép, színes faleveleket szombatig, hogy aztán azokat felhasználva alkothassunk csodálatos őszi képeket!
Természetesen nem maradhat el a tánc sem, hiszen Edit újra feleleveníti szunnyadóban lévő tudásunkat, és új dalt is tanulhatunk tőle, amelyben ismételten az őszé lesz a főszerep.
A tánc után jól fog esni egy finom sütőtök (helyben sütjük), amit egy nagyon szép mese hallgatása közben el is fogyaszthatnak a kicsik. Találkozóink – változatlanul – batyus alapon kerülnek megrendezésre, amelyre bármilyen enni- és innivalót szívesen veszünk a Szülőktől, kinek-kinek pénztárcája, ideje, kreativitása és szája íze szerint …! Nagyon nagy szeretettel várjuk az újonnan érkezett családokat is a találkozón, és természetesen a “régi motorosokat” is! Üdvözlettel,a Szervezők

Vica OrbanBorsos Edit und Annamari Ildiko Sztasko-Kovacs.

1385465_10202384660688202_1253630145_n

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s